2017. november 22. szerda, Cecília
a a a
Összes kultúra hír
Rövid leírások megjelenítése: Be /  Ki
Tessék tippelni, vajon mi mehetett félre a címbeli kifejezés fordítása során. Aki arra tippelt, hogy mindkét szó, az nyert. De ha azt sem tudjuk lefordítani, hogy valami nem működik, akkor egy ilyen bonyolultabb kifejezés elhibázásakor már igazán ne lepődjünk meg. Mert hát benne vagyunk a mátrixban.
Vérbeli stand-up a 100 szóban a Város, amennyiben a műfajhoz illően humoros, ám mégsem illik a "stand-up"-ok sorába, hiszen kétszereplős, és nemcsak duma, de ének és zene is kíséri az előadást.
A Nordic még egy utolsó játékot is leküld a leköszönt platformnak
Egy elemzés szerint 257 dollár a konzol gyártási költsége.
Meddig bízzon meg egy szülő a gyerekében? És mi az, amit még megbocsáthat neki? Philip Roth Pulitzer-díjas regényéből készítette el Ewan McGregor a rendezői bemutatkozását, amelyben az amerikai álom egy postahivatal felrobbanásával hirtelen szertefoszlik.
Az én házam az én váram - tartja a közmondás, és valóban; az otthon nem csupán egy akármilyen hely, ahol az ember él, étkezik, gyermeket nevel, és pihen, hanem identitásának egyfajta kiterjesztése is, amelyet bár szívesen megmutat, ösztöneitől hajtva foggal-körömmel védi is. Neked mit jelent az otthonod?
Ja, hogy téged is vettek már palira április elsején? Hát igen, ez egy olyan könnyed sport, amelynek a végén nincsenek se győztesek, se vesztesek, csak egy jó kis kacagás. Na és az április bolondja.
Három fiatal színésznő és egy nagy ötlet kerül a Mozsárba, de nem törik porrá semmi és senki, csak a gondolatainkat és az érzelmeinket hívják játékba a színésznők hónapról-hónapra kortárs szerzők műveinek színpadra állításával. Az április témája a megszállottság.
A Bálna speciális, rendhagyó térformáját figyelembe véve és Hemingway örök igazságokat megfogalmazó novellájától, Az öreg halász és a tengertől is inspirálódva a felkért fiatal művészek egyéni megközelítésben igyekeznek felszínre segíteni az emberi lélek alkotó, kitörni vágyó energiáit.
Harmadik alkalommal jelentkezik idén a Colours Fesztivál, amely filmvetítéseken és beszélgetéseken keresztül igyekszik ösztönözni a kultúrák közötti párbeszédet és növelni a migrációval kapcsolatos társadalmi tudatosságot. Célja, hogy arcot és személyes történetet adjon azoknak a körülöttünk élő bevándorlóknak, migránsoknak és menekülteknek, akiket jórészt egyáltalán nem ismerünk.
A vasalás története - ami szorosan kapcsolódik a szövet és a ruha történelméhez - több mint 2000 évvel ezelőtt kezdődött. A vasaló évszázadokon át azt tükrözte, amit a divat létrehozott, diktált és követelt, de a vasalás alapelvei - a nyomás és a hő - nem változtak. A HarmoNet e heti játékán most egy csodálatos Braun vasalót lehet megnyerni!
Leginkább csak kérdések lesznek ebben a posztban. Például mit jelent a "lőszer"? És van-e olyan szó, hogy "keménypáncélzatú"? Továbbá mi legyen a "railgun" magyarul? A "sínágyú" furcsán hangzik?
Mi a csoda? - ezzel a szlogennel indul a főváros legfrissebb, az izgalmas zenei csemegéket bátran habzsoló közönség számára kihagyhatatlan fesztiválja, a PONT Fesztivál, április legelején. A BTF eseménysorozatába illeszkedő rendezvény valóban a csodákat hozza el majd hozzánk, hiszen célja és küldetése az UNESCO szellemi örökségeinek felvonultatása. Első alkalommal a türk- és a Novruz tavaszünnepet tartó népek kulturális, zenei kincsei kerülnek fókuszba.
Találkozzatok a szerzőkkel és ismerjétek meg a legújabb könyveket!
Űzzük el a telet Amszterdam tulipánjaival, hangolódjunk a nyárra Athénban, és pezsdítsük fel a szerelmi életünket a romantikus Velencében. Természetkedvelőknek ajánlott a vidéki Anglia gyöngyszeme, az East Midlandsről elérhető Nottingham, urbanista építészetrajongóknak pedig inkább az európai Manhattannek becézett Rotterdam. Ha valami édesre vágyunk, akkor irány Brüsszel és környéke, a gasztrovilág ínyencségeiért pedig Lyonba érdemes utazni.
Pályájuk kezdetén, de máris nagy sikerekkel a hátuk mögött adnak koncertet a Müpában az ifjú tehetségek, Nemes Réka és Bress Bálint.
Van, amikor éppen a szakmai szempontból helytelen kifejezés a helyes fordítás. Van viszont, amikor jobb, ha inkább nem fordítunk, hanem pontosan írjuk le a dolgokat. És a legjobb, ha elfogadjuk, hogy nincs mindig egyértelműen helyes megoldás.
Mai ajánlatunk két félrefordítás egy posztban: egy ételnév és egy ruhadarab nevét nem sikerült eltalálni – az egyik magyarról angolra ment félre, a másik az ellenkező irányból. A közös bennük, hogy mindkettőről szép képet tudunk mutatni.
Tíz éve tartanak világszerte Föld Óráját, minden évben egyre többen csatlakoznak hozzá. Idén te is tarts velünk!
Friss hír érkezett a Sziget háza tájáról: Alecia Beth Moore is fellép kedvenc fesztiválunkon. Ha valakinek erről a névről nem ugrik be egyből a világ egyik legsikeresebb énekesnője, annak segítségül: ő nem más, mint P!nk, aki az idei Sziget Mínusz egyedik napjának lesz a szupersztárja.
A Totál Filmklub következő vetítése és azt követő beszélgetés ezúttal a homoszexualitáshoz való egykori hozzáállásról szól. Bizonyára tanulsággal szolgál a helyzet mai értékeléséhez is.
Habár a hírfogyasztók fülének bizonyára ismerősebben cseng a két éve sajnos az örök ügetőkön vágtázó Overdose neve, Kincsemről, a magyar csodalóról sosem feledkezünk meg. Olyannyira nem, hogy most egy új magyar filmet is ihletett a csodakanca és gazdája, Blaskovich Ernő története. A film ugyan nem sokban ragaszkodik a tényekhez, viszont látványos és szórakoztató, mindenképpen érdemes rá jegyet venni - mi azonban felidézzük Kincsem valódi történetét.
Hiába hatott a Kalevala József Attilára, hiába énekeljük általánosban (valójában mit sem sejtve), hogy „erdő mélyén piros a szamóca”, hiába számít alapfelszerelésnek a szauna már a törököktől örökölt gőzfürdőinkben is – Uj Péter szerint ez semmi ahhoz képest, ahogyan a finnek hatottak a magyar kultúrára.
Évszázadok óta születnek elméletek a szépségről, szépségideálokról. Mindig vannak divatos "arcok", alakok, fazonok, színek, Mona Lisák, Bridget Bardot-k és Kardashian-ok. A probléma ott kezdődik, ha az éppen aktuális frizura trend nem áll jól, és egy kicsit sem hasonlítunk a jelenlegi szépségikonra. Ezek szerint nem vagyunk szépek?
Egy rejtély kicsomózgatása közben két úton is eljutunk az olasz nyelvterületre, de aztán egészen Japánig kell mennünk, hogy tisztázzunk egy félreértést.
A mesék is, akárcsak a személyes történetek, hozzásegítenek testi-lelki kínjaink enyhítéséhez, s ha megértjük őket, valóságos öngyógyító mechanizmust indíthatnak be.
Egy pillanatra se gondoljuk, hogy a felfokozott érzelmi hevületben a márciusi ifjak ne ittak, vagy ettek volna 15-én, mint egy bármilyen másik, forradalom nélküli hétköznapon. A Netpincér csapata utánajárt, mivel csillapították -nem csak- forradalmi éhségüket a szabadságharcosok.
A Concerto Budapest különleges koncertjét láthatja a közönség a világhírű Alondra de la Parra karmester és a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművész, Kelemen Barnabás közreműködésével.
Ugyanaz a baszás és a szeretkezés? Lehetséges, hogy tényleg ráférne egy kis szexuális felvilágosítás a szótárszerkesztőkre? Rendet teszünk, rakunk és csinálunk a fejekben.
„Világszerte sokféle rendezvénnyel ünneplik meg az idén százéves eszperantó mozgalmat és változatos programokkal méltatják a nemzetközi nyelv jelentőségét” – írta 1987-ben a Világ és nyelv, a Magyar Eszperantó Szövetség kéthavonta megjelenő folyóirata. 2017-ben, mely az eszperantó történetében nem kevésbé fontos évfordulókat hoz magával, arra emlékezünk, mi is történt idehaza 1987-ben az eszperantó centenáriuma alkalmából.
A Honeybeast legújabb albuma élőben! Az elképesztően sikeres és termékeny banda új lemeze minden eddigit felülmúlóan tömény lett. Első kiadott daluk, az "Így játszom" ismét telitalálat!
Van az úgy, hogy valami félrefordításnak látszik, de valójában nem az. Vagy legalábbis véleményes, hogy akkor most mondhatunk-e olyat, hogy a Trump-adminisztráció legutóbbi intézkedése sokaknak megcsinálta a napját, és földcsuszamlásszerű változásokat okozott.
Hán sarja Adrián, röviden Ád, Zordonföld uralkodóházának sarja, a Szürke Farkas vérvonalának őrzője. Gyógyításra képezték, nagy varázserővel rendelkezik és bosszúra szomjas. Sokáig bujkálnia kellett, mivel egy gyilkosságsorozat veszélybe sodorta az egész birodalmat, most azonban kevés választja el attól, hogy végezzen az öldöklések felelősével, Elán kegyetlen királyával. Hamarosan gyötrő kérdéssel kell szembenéznie: képes-e az erejét a gyógyítás mellett pusztításra is használni?
Négynapos St. Patrik Napi programsorozat várja Budapest szívében azokat, akik szeretnék átélni a filmekben már oly sokat látott ír életérzést! A tavasz érkezésének első biztos jele a Szent Patrik Nap, az írek nemzeti ünnepe, március közepén. Ilyenkor a világ minden nagyvárosa zöldbe borul, minden lakos kicsit írré válik arra a pár napra, amíg a mulatság tart.
Az Agavé Kiadó új történelmi regénye már úton van a könyvesboltok felé. Vajon mikor játszódik és miről szól?
Miért beszélnek a szakemberek PISA-sokkról? Mit jelent a szövegértési átlagpontszám, az a bűvös 472 pont? Mit jelent ez a gyakorlatban? Miért kongatják a vészharangokat a szakemberek még most is? Milyen megoldások jöhetnek számításba? Funkcionális analfabetizmusról, szövegértésről, PISA-eredményekről, közoktatási problémákról, valamint azok lehetséges megoldásairól.
Bet és Al házasok. Szívből utálják egymást. Az állástalan férfi bizarr képeket fest, a boldogtalan nő különböző bulvár lapok nyereményjátékain indul. Egyszer csak nyernek egy romantikus hétvégét Párizsba. Muszáj lesz elmenni... Vajon hogy működik a szerelem fővárosa? Képes csodát tenni?
Händel és a rock??? Mi van...?! - Elsőre meghökkentő, ha az ember meghallja, hogy Händel oratóriuma rockosított formában kerül a Müpa színpadára. Várkonyi Mátyás, a Rockszínház alapítója és igazgatója azonban úgy látja, ha a híres zeneszerző ma élne, nem lenne olyan abszurd a kérdés. A Messiás.ma közelgő bemutatója alkalmából beszélgetünk a neves zeneszerző-rendezővel a darabról, a zenéről, a megújulásról, és közben az is kiderül, mi is az a pifa...
A kategória jelöltjei még Deniz, a Halott Pénz, Majka feat. Kollányi Zsuzsi és a Red Bull Pilvaker voltak.
Megjelent Illényi Katica és a Budapesti Vonósok Újévi koncertje CD-n és DVD-n. Az exkluzív budapesti koncertet a Corinthia Hotel Báltermében rögzítették.
Eléggé szeretik a kritikusok a Switch nyitócímét.
Felgyorsult az életünk, a kapcsolatok formái lazulnak, s bár a ceremoniális viselkedés általában már nem elvárás, azért néhány alapvető udvariassági formát nem árt ismernünk. Görög Ibolya írónő, a GProtokoll Szaktanácsadó Bt. vezetője, a Miniszterelnöki Hivatal Protokoll Főosztályának korábbi főosztályvezetője válaszol kérdéseinkre.
Kínai félrefordítás se gyakran szerepel nálunk, pedig ipari méretekben gyártják ezeket is. Mi pedig becsukjuk fél szemünket, és azt mondjuk, á, nem is gépi fordítás, érvényes találatok ezek mind.
Switchülten gyors száguldás a Shin'en játékában.
Nagy népmese-színező versenyt indítottak óvodásoknak. A határidő mindjárt lejár! Sietni kell a nagyobbaknak is, ha nyerni akarnak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékére kiírt rajzversenyen.