2017. október 17. kedd, Hedvig
a a a
Időgép - ezek történtek 2013. augusztus 13. napon
Rövid leírások megjelenítése: Be /  Ki
A barcelonai VB után gyors döntést akartak hozni Debrecenben, de most inkább úgy gondolják, hogy Risztov Évának olyan új edzőt kell találniuk, aki pályafutása hátralévő esztendeiben ideális és remélhetőleg végső megoldást jelent a számára.  
Az amerikai külügyminiszter megítélése szerint Mahmúd Abbász palesztin elnök elkötelezett az izraeli-palesztin béketárgyalások folytatása mellett, annak ellenére is, hogy a zsidó állam kedden újabb 942 lakás építését jelentette be.
Dobd fel a vagdalthúst csirkemájjal! Gondoltál már rá? Akkor itt az ideje, hogy megvalósítsd az elképzelésedet. Segítségképp itt egy recept, ami májat tartalmaz a hozzávalók között. Hízókúrázóknak és vashiányosoknak is ajánljuk.
Újabb találgatások láttak napvilágot Romániában arról, hogy hol lehet az a hét nagy értékű festmény, amelyet a rotterdami műcsarnokból (Kunsthal) lopott el tavaly ősszel három román állampolgár: az ügyvédek szerint állítólag öt festményről az egyik fő vádlottnak tudomása van, hogy kinél vannak, másik két festmény pedig a belgiumi illegális műkincspiacra került.
Az egyiptomi rendőrséget vádolta a Muzulmán Testvériség kedd este azzal, hogy lőfegyvert használt a tüntetők ellen.
Az utóbbi hónapokban nyolc ember halálát okozta a perzselő hőség Dél-Koreában az egészségügyi és szociális minisztérium keddi közleménye szerint. A meteorológiai szolgálat az ország nagy részére magas fokú hőségriasztást adott ki.
Mindenképpen történelmi jelentőségű volt a hétvégén megrendezett brit strandkézilabda bajnokság : első alakalommal rendezték meg, és a London Angels HC első hivatalos bemutatkozását sikerült ilyen sikeressé tenni.
Öt méter magas üveg körtefát avatnak Orosháza közelmúltban átadott új főterén szombat este.
A két kazah fiatal állítja, nem akarták hátráltatni a nyomozást. Ha elítélik őket, 25 évet kaphatnak.
Hetente kétszer nyers fokhagymát fogyasztva csaknem megfeleződik a tüdőrák kialakulásának kockázata, ráadásul a fokhagymaevő dohányosoknál is jelentősen csökken a tüdőrák veszélye. Az erről szóló kínai tanulmány online jelent meg a Cancer Prevention Research folyóiratban.
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a BKV is cáfolta, hogy kiírna vagy korábban meghirdetett volna felső kategóriás autók beszerzésére irányuló közbeszerzési eljárást, sőt azt közölték, éppen az eddigi járműszám csökkentése a határozott céljuk.
Tervbe van véve a nagy múltú csapatnál, hogy egy program keretében felkészítsenek a Forma-1-re egy kiválasztott fiatal versenyzőt.
Marina Berlusconi kedden közleményben hangsúlyozta, hogy az utóbbi napok híresztelései ellenére nem fog szerepet vállalni a politikai életben, és nem lesz apja, Silvio Berlusconi volt miniszterelnök utódja az olasz jobbközép élén.
Csak most derült ki, hogy a 72 éves Dustin Hoffmann daganatos betegségben szenved. A műtéten már túl van, orvosai szerint biztos a gyógyulása.
A német kancellár szerint nem szabad a külföldiektől külön díjat szedni. Útdíj azért ott is van.
Meglepetés lehet a West Ham, Bale-nek és Suareznek maradnia kell. Owen jósol és értékel.
Újabb poplegenda emlékművét állítják fel Vilniusban: John Lennon mellszobra kerül a litván fővárosba. Tavaly már homokszoborként már kiállították a híres Beatles-tagot - most megkapja végleges alakját.
Troung Tan Sang három napig tartózkodik országunkban, ez idő alatt találkozik majd Németh Zsolt külügyi államtitkárral, Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkárral és Bui Thanh Son vietnami külügyminiszter-helyettessel.
Egy perccel a vége előtt még két góllal vezettek az olaszok, a 17. férfi junior vízilabda-világbajnokságon, Szombathelyen, ám a végén behúztuk az egyik pontot a legnagyobb rivális ellen. Szegő Tibor Előző este a magyar válogatott Kolumbia elleni, nagy gólkülönbségű győzelme volt a beszédtéma. Horkai György szövetségi kapitány így értékelte:
Ez igen! Az MTK női labdarúgó csapata hibátlan teljesítménnyel idén is megnyerte BL csoportját, így akárcsak tavaly, most is bejutott a Női Bajnokok-Ligája legjobb 32 csapata közé, így összességében harmadszor mondhatja magát főtáblásnak
A férfiaknak több mint kétszer gyakrabban támadnak pajzán gondolataik, mint a nőknek, ám az eddig véltnél jóval ritkábban, csak 28 percenként. Korábbi tanulmányok szerint a férfiak 7 másodpercenként gondolnak a szexre.
A Bild értesülése szerint az orosz nemzeti repüléstechnikai intézet igazgatótanácsa a Sauber pénzügyi támogatása ellen szavazott, így továbbra is súlyos anyagi gondban maradhat a csapat.
A szlovén kamionos a 86-as úton áttért a bal oldalra és beszakított egy vaskerítést.
Az oroszországi nemzetközi torna első meccsén Ciprus volt az ellenfél, válogatottunk Dragóner Filip góljával 1-0-ra győzött.
Árokba borult egy férfi saját készítésű kistraktorával a Somogy megyei Nagyberki belterületén.
A kék-fehérek megnyerték selejtező csoportjukat, ezzel bejutottak Európa legjobb 32 csapata közé.
Többen fizetett statiszták voltak abban a kampányvideóban, amelyben Jens Stoltenberg norvég kormányfő egy délután erejéig álruhában, taxisként járta Oslo utcáit.
Szerény pluszban zártak a New York-i értéktőzsdék vezető mutatói a keddi kereskedés során. Elsősorban a Fed egyik illetékesének nyilatkozata hajtotta fel az árakat.
Paris Hilton aligtrikiniben Fromenterán pasijával, a fiatal River Viiperivel. Hilton kisasszony mellei nem lettek nagyobbak, ráadásul pénteken még Ibizán játszotta el, hogy DJ, most viszont már a szomszédos szigeten héderel.
Közös megegyezéssel szerződést bontott egymással kedden a Ferencváros és a kiállítása után négy hónapra eltiltott labdarúgója, Aleksandar Alempijevic.
Az angol válogatott Stewart Downing kedden a Liverpooltól a West Ham United labdarúgócsapatához szerződött.
A kiíró pályázatot ír ki korosztályi megkötés nélkül az Állatok Világnapja alkalmából 2013. szeptember 28-án megtartandó rendezvényén iskolák, bábos és színjátszó körök, táncosok, versmondók számára, fellépési lehetőséget biztosítva nekik állatok szeretetére, tiszteletére nevelő témájú produkciókkal a Pestújhelyi Közösségi Házban (Bp. XV. Kerület Szűcs István u. 45.).
Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök szerint a börtönre ítélt Silvio Berlusconi volt miniszterelnöknek tiszteletben kell tartania a vele szemben hozott jogerős bírósági ítéletet, az olasz kormánynak pedig a helyén kell maradnia.
A kiíró ötödik alkalommal írja ki pályázatát az OMÉK-on kiállítási Marketing Díjra.
Justin Bieber 200 kívánságot teljesített – eddig egyetlen előadó sem érte el ezt. Ezúttal egy halálos beteg kislány álmát váltotta valóra.
Idősek határokon átívelő kulturális és művészeti KiMitTud?-ját indít a kiíró.
A kiíró rendelete az "art" mozihálózat digitális fejlesztésének 2013. évi támogatásáról.
A kiíró "Szociálisan rászoruló személyek támogatását célzó pályázati program" keretében pályázatot hirdet krízishelyzetbe került szociálisan rászoruló személyek és családok támogatására.
Felhívás UNESCO-Hamdan Díj-ra történő jelölésre a tanítási gyakorlatok fejlesztésének és népszerűsítésének céljából.
Három uniós forrásból, az Európai Regionális Fejlesztési Alapból, a kohéziós alapból és az Európai Szociális Alapból függesztette fel ideiglenesen az Európai Bizottság a Magyarországnak folyósítandó támogatások kifizetését – közölte kedden egy név nélkül nyilatkozó bizottsági forrás.
A város szeretné felbontani a kikötői pálya szerződését, de ennek áráról még nem sikerült megegyezniük Bernie Ecclestone-nal.
Üvöltött és sírt a kórházban Katie Price, aki várandósságának 30. hetében nyaralt együtt férjével, ám a kisbabát körbevevő magzatburok megrepedt és a magzatvíz elkezdett szivárogni.
Átszakította a kerítést, majd egy fának csapódott egy szlovén kamion kedd este a 86-os úton Csorna belterületén, a baleset következtében a sofőr a helyszínen életét vesztette - közölte a Győr-Moson-Sopron megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtóreferense az MTI-vel.
Nem kap elnöki kegyelmet Silvio Berlusconi.
Már csak egy hónapot kell várnunk, hogy izzadó tenyérrel izguljuk végig a történelem talán legjobb Forma-1-es filmét.
A legtöbb férfi soha nem fog úgy kinézni, mint Jean-Claude van Damme, soha nem fog egy McLaren F1-ben végighajtani a belvárosi utcákon, és nem lesz képes Shakespeare szonettjeinek színvonalán bókolni kedvesének. Mégsincs minden veszve, íme néhány tipp, hogy hogyan jussunk túl ezeken az akadályokon.