2016. december 3. szombat, Ferenc, Olívia
a a a
Top 4 óra
Top 12 óra
Top 24 óra
Mfor.hu - 2016.12.03 08:40
Egy olyan önéletrajzot készíteni, ami egyből kitűnik a tömegből, nem is olyan egyszerű feladat.
Mfor.hu - 2016.12.03 08:34
Évente ötezer terhességnél, illetve szülésnél állapítanak meg fejlődési rendellenességet Magyarországon - írja az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének, a WHO-nak az adatai alapján a Magyar Hírlap szombati számában.
Mfor.hu - 2016.12.03 06:31
A munkáltatók és a munkavállalók szervezeteivel aláírt megállapodásnak köszönhetően a kormány arra számít, hogy már jövőre magasabb lehet a gazdasági növekedés üteme a kormány által várt 3,1 százaléknál - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken Budapesten a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által rendezett Vállalkozók napja rendezvényén.
Hrportal.hu - 2013.07.02 09:29
A bölcsész- és közgazdászhallgatók számára kiírt, és hétfőn 13 gyakornokkal elindult program után a Miniszterelnökség azt tervezi, hogy újabb, ezúttal joghallgatók, jogászok számára kialakított gyakornoki programot hirdet meg a közeljövőben - tudatta a Miniszterelnökség.
Piac és Profit - 2009.02.10 18:26
A Bizottság kezdeményezésére a Polgármesterek Szövetsége keretében több mint 350 európai város - köztük Budapest - ünnepélyes keretek között vállalást tett arra, hogy nem pusztán teljesíti, hanem túlteljesíti az EU egyik fontos energiapolitikai célkitűzését és 2020-ig 20%-kal mérsékli a szén-dioxid-kibocsátást.
Mfor.hu - 2016.01.05 15:55
Kirobbanó növekedést ért el az esztergomi gyár a magyar piacon.
Mfor.hu - 2016.04.16 08:04
Az elmúlt három évben több mint ötvenezer devizahiteles ügy érkezett a törvényszékekre és a járásbíróságokra - írta a Magyar Nemzet szombaton az Országos Bírósági Hivatal tájékoztatására hivatkozva.
Hrportal.hu - 2012.09.03 07:23
Kedden folytatják a sztrájkot a Lufthansa német légitársaság utaskísérői - közölte a munkavállalókat képviselő szakszervezet vasárnap este.
Hrportal.hu - 2016.10.14 07:06
Negyvenhárom éves mélypontján stagnált az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
Mfor.hu - 2016.12.02 20:37
Egyes helyeken csúnyán túllőnek a célon a vezetők, amikor a munkavállalókkal szemben retorziókat alkalmaznak. De mégis mit tehet a főnök, ha fegyelmezni akar?
Mfor.hu - 2016.12.02 21:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,70 pontos, 0,63 százalékos csökkenéssel, 29 808,49 ponton zárt pénteken.A részvénypiac forgalma 7,2 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Mfor.hu - 2011.10.23 11:25
Újabb négy bank ment csődbe a héten az Egyesült Államokban, az idén bezárt bankok száma ezzel 84-re emelkedett.
Mfor.hu - 2016.12.02 17:22
Az Európai Központi Bank (EKB) jövő héten várhatóan hat hónappal meghosszabbítja a monetáris lazítási programját - véli a Reuters által pénteken megkérdezett elemzők többsége.
Mfor.hu - 2016.12.02 17:46
Az adózással eltöltött idő a sokféle adó, az adórendszer bonyolultsága miatt rendkívül magas, ez előrevetíti, hogy a következő évek egyik lépésének az adóadminisztráció csökkentésének kell lennie - mondta Hornung Ágnes, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) pénzügyekért felelős államtitkára pénteken egy konferencián.
Piac és Profit - 2016.12.02 18:30
A podcastok afféle online rádióadások, amelyek itthon is egyre népszerűbbek. A nagy márkák már látják, érdemes ezeket is ekébe fogni a márkaépítésben. Finomabban, vagy akár durvább eszközökkel.
Mfor.hu - 2016.01.11 09:55
Rekordévet zárt tavaly a szlovák autóipar, az ország három autógyárában előállított gépkocsik száma 2015-ben meghaladta az egymilliót - derült ki a szlovák Autóipari Szövetség (ZAP) által hétfőn Pozsonyban ismertetett számadatokból.
Mfor.hu - 2016.12.02 16:04
Újra pályázhatnak a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) termelési kapacitásaik bővítésére és kapacitásbővítő beruházásaik támogatására a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, összesen 39 milliárd forint értékű fejlesztési forrás érhető el - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken.
Hrportal.hu - 2012.12.02 22:11
A 11 és 31 év közötti korban levő olasz fiatalok boldogtalanok és külföldre akarnak vándorolni - közölte a vasárnapi olasz sajtó az 1981-2001 között született fiatalokról készült nemzetközi felmérés Olaszországra vonatkozó adatait ismertetve.
Piac és Profit - 2007.04.06 12:24
Milyen jogi problémákkal kell megküzdenie annak, aki az EU-piacokra szeretne szállítani elektronikus kereskedőként - derül ki egy konferencián.
Ma.hu - 2007.10.16 16:10
Magyarország éves szinten 13 milliárd forintot takaríthatna meg, ha az ország összes háztartásában lecserélnék a 10 évnél idősebb energiafaló háztartási gépeket.
Mfor.hu - 2016.12.02 16:31
A gazdaság versenyképességét hosszú távon a kutatásfejlesztés, a vállalkozói szellem és a mindezeket támogató gazdaságpolitika befolyásolja - mondta a nemzetgazdasági miniszter a Díj a sikeres vállalkozásokért elismerések pénteki átadó ünnepségén Budapesten.
Mfor.hu - 2016.12.02 13:40
Kifizette a nettó 1,134 milliárd forintos vételárat a Pápai Hús csoportért a hongkongi magánbefektetők tulajdonában álló Tano Commerce Kft. - közölte a társaság pénteken sajtóközleményében.
Mfor.hu - 2016.12.02 16:46
Egyre jobban szárnyal az új autók hazai piaca.
Mfor.hu - 2016.12.02 14:07
December 5-től a Rádió 1-en folytatja rádiós pályafutását Sebestyén Balázs, Vadon Jani és Rákóczi Feri.
Mfor.hu - 2016.12.02 13:26
Piacfelügyeleti eljárást indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a Hársfa Gold Szolgáltató Kft.-nél és a Széfbank Kft.-nél, a két társaságnak azonnali hatállyal megtiltotta, hogy letéti és széfszolgáltatási tevékenységet végezzenek - közölte a jegybank pénteken.
Mfor.hu - 2016.12.02 14:25
Mészáros Lőrincz kezébe kerül az Echo TV, jelentette be saját lapjában az eddigi tulajdonos Széles Gábor.
Hrportal.hu - 2016.12.02 11:06
"Következményekkel" fenyegeti az amerikai cégeket, az Egyesült Államok januárban hivatalba lépő, következő elnöke, ha ki akarják vinni a termelést - a munkahelyeket - az országból. Mint mondta: "Ennek vége." A munkahelyek országon belül tartásáért cserébe anyagi támogatást ígér a cégeknek.
Mfor.hu - 2016.12.02 13:16
Svédországban egy jogszabálymódosítással lehetővé tennék a taxióra nélküli fuvarszolgáltatást, ami megkönnyíti az Uber és hasonló cégek térnyerését, ugyanakkor betiltanák a profitot termelő fuvarmegosztó szolgáltatókat.
Hrportal.hu - 2016.12.02 15:05
Vádat emelt a Balassagyarmati Járási Ügyészség egy Nógrád megyei férfi ellen, akinek az ötlete alapján a munkahelyéről kilenc és fél millió forintot lopott el egy ismerőse - közölte a Nógrád Megyei főügyészség vezetője.
Időgép
Mi történt az elmúlt 5 évben ezen a napon


Nézd meg mi történt ekkor: