2014. november 24. hétfő, Emma
a a a
Hrportal.hu
Rövid leírások megjelenítése: Be /  Ki
Ezermilliárd forint többletkiadást okoz évente a vállalatoknak a munkahelyi stressz kezelése Magyarországon, uniós szinten pedig a GDP négy százalékát emészti fel a stressz okozta veszteség. A magyarországi munkavállalók több mint fele folyamatos stressznek van kitéve munkahelyén.
A CSR (Corporate Social Responsibility, azaz Társadalmi Felelősségvállalás) említésekor a legtöbb vállalatnál még mindig számtalan kérdés merül fel, annak ellenére, hogy az utóbbi években már elvárt szervezeti magatartássá vált. Komplex elvekről, folyamatokról és követendő szemléletekről van szó, de az, hogy mik a pontos elemei, kinek a feladata a CSR stratégia megalkotása és végrehajtás a cégen belül, sok helyen még mindig homályos folt. Az amerikai Forbes magazinban megjelent cikk szerint a sikeres társadalmi felelősségvállaláshoz, a HR-osztályok kiemelkedő szerepet kell kapjanak. Lássuk, hogy mik ezek, és mik a magyar tendenciák.
Új értékesítési igazgató erősíti a MAPI Magyar Fejlesztési Iroda Zrt. vezetőségét. Október óta Vitéz Krisztián vezeti az immáron 15 főre bővült értékesítési csapatot a budapesti központú cég élén, és a jövőben a MAPI Zrt. országos értékesítési stratégiájáért és eredményességéért felel - tájékoztatta portálunkat a cég.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közölt létszám és kereset statisztika legérdekesebb pontja, hogy az augusztusban közöltekhez képest a versenyszféra alkalmazotti száma az idei évben visszamenőleg közel ötezer fővel lett havonta kevesebb - írja az Mfor.hu.
A tanárok, orvosok és a nyugdíjasok is hiába várják a fizetést és a nyugdíjat Kijevből, miközben a lázadó államalakulatoktól nem kapnak semmit - tudósít az InfoRádió.
Fizetett betegszabadság és ingyenes orvosi ellátás járt a Dér-el-Medína településen élt sírépítő munkásoknak.
Nincs napirenden a nyugdíjrendszer átalakítása, így az egyéni nyugdíjszámla bevezetése sem - jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában Orbán Gábor adó- és pénzügyekért felelős államtitkár.
A KSH legfrissebb jelentése szerint szeptemberben 2,4 százalékra gyorsult a havi bruttó és nettó átlagkeresetek emelkedése az egy évvel korábbihoz képest az augusztusi 2,2 százalékról. A havi nettó átlagkereset 153 300 forint.
Két és fél évvel eltűnése után Ausztriában találtak a hatvani tűzoltóparancsnok-helyettes holttestére - írja a Heol.hu értesülése alapján az Index.
Kulcsár Melinda lett a MultiSoft Számítástechnikai Kft. értékesítési és marketing csapatának vezetője.
A hazai munkaadók jelentős része valószínűleg nincs is tisztában azzal, hogy mekkora rizikó a sértett alkalmazott. Főleg, ha a vélt vagy valós sérelem oka a dolgozó szerint maga a főnök. A frusztrált, alulmotivált dolgozó alapjáraton is ronthatja a cég vagy intézmény teljesítményét. Egyéb, a hivatásától független oka is lehet annak, hogy kudarcai miatti dühét valamilyen módon a munkáltatón vezeti le. De különösen nagy veszély, ha az indulat forrása is a munkahely. Sajnos nálunk ennek dacára máig uralkodó mentalitás a dolgozói önérzetet sértő, basáskodó, a döntését fensőbbséges hatalmi szóval közlő fejes. Akiben fel sem merül: a megalázott dolgozó bosszút állhat. Ami bizony – főleg, ha jól sikerül – helyrehozhatatlan kárt is okozhat.
Öt bankot szándékoznak eladni tulajdonosaik. A Citi Bank és a Budapest Bank tulajdonosa a GE is elhagyhatja az országot - fejtette ki Simonyi Tamás, a KPMG tanácsadó cég szakértője a Napi Gazdaságnak.
A Napi Gazdaság a GKI legfrissebb jelentését idézve azt írja, novemberben az építőipari cégek 7 százaléka készült a létszám bővítésére, míg 27 százalékuk elbocsátásokat tervezett.
Az Egyesült Államokban élő 11 milliónyi illegális bevándorló közül akár 2,5-5 milliót is mentesíthet a kitoloncoltatás veszélyétől és ruházhat fel a törvényes munkavállalás lehetőségével Barack Obama amerikai elnök, aki csütörtökön - a kongresszus megkerülésével - egy erről szóló rendelet kihirdetésére készül.
Előnytelen a képzési struktúra, bizonytalan a szakmai tudás, gyenge a képzettség. Ennek megoldásaként növelni kell a szakképzési rendszer vonzerejét - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára november 20-án Nagykanizsán, egy pályaválasztási kiállításon.
Németországban tovább javul a munkaerő-piaci helyzet, és hosszabb távon létrejöhet a teljes foglalkoztatottság - mondta a német munkaügyi hivatal (BA) vezetője egy csütörtöki interjúban.
Eredménytelennek ítélte a Liga Szakszervezetek a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) vezetőivel folytatott csütörtöki egyeztetést, így megtartják a péntekre meghirdetett budapesti demonstrációt.
A szakképzés éve lesz a jövő esztendő a Kárpát-medencében - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Állandó Értekezlet XIII. plenáris ülésén november 20-án a Parlamentben.
2014. november 2-től 2 hétig alkalmi munkavállalói szerződéssel dolgoztam, heti 5 munkanapban volt megállapítva napi 8 órás munkavégzés. Ám én napi 12 órát dolgoztam, ugyanakkor elvárta, hogy szombat, vasárnap is dolgozzak, így is heti 60 órát dolgoztam 40 óra helyett. November 15 és 16-án, hétvégén nem dolgoztam, amit időben jeleztem is felé, mert nem éreztem jól magam. Ezért Ő büntetésben részesített. Jogszerű ez?
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) azonnali hatállyal megszüntette annak a jegyellenőrnek a munkaviszonyát, aki megengedhetetlen stílusban beszélt egy utassal a 49-es villamoson.
Ismerkedünk az új adószabályokkal. Az lenne a kérdésem, hogy mik is tartoznak bele az új 200.000 Ft illetve 450.000 forintos keretbe.
10 éve vagyok rokkantnyugdíjas. Négy évvel ezelőtt az új rendszernek köszönhetően, "vizsgálat nélkül, ránézéssel" megállapította a rehabilitációs bizottságra kijelölt "orvos" hogy nem vagyok jogosult a rokkantságra, és a 67 százalékom levitte 42 százalékra. Természetesen elmentem a II.fokra, ahol már a 42-ből 46 százalék lett. De még ez is kevés ahhoz,hogy rokkant minősítésem legyen. Három évig rokkantsági járadékban részesültem,ami kemény 28.000,-Ft volt. A gyógyszereim meghaladták a havi 15.000,-Ft-ot. A tartalékainkat szinte mid fel kellett élnünk a csökkentés miatt. A tavalyi évben újra esedékessé vált a felülvizsgálat, ahol a leletek és vizsgálatok alapján visszakaptam a minősítésemet., 52 százalékos egészségkárosodást állapítottak meg. Ez végülis igazságos, de mégis nagyon rosszul érint, mivel az utolsó három év átlaga alapján számolták ki a rokkantsági ellátásomat, ami ugye 28.000,-Ft volt három évig, így most kemény 42.000,-Ft a járandóságom. 31 évet dolgoztam le kihagyás nélkül.
Egy vállalkozónál voltam foglalkoztatva 2014. március 25-től november 1-ig márciusban visszavette az órabéremet 650 forintról 600 forintra, mondván hogy cafatériában fogja kielégiteni a fennmaradó összeget, de ez sajnos nem történt meg, igy 4 hónapig csökkentett órabérrel voltam elszámolva. Ez havi 10.000 forint munkabér kiesést jelentett nekem. November 1-én lejárt a munkaszerződésem, a munkaviszony megszűnt, a papírokat nem írtam alá mivel még tartozik az elmaradt 4 havi munkabér különbözettel.
Rokkantsági ellátás mellett hány órát dolgozhatok? Vagy csak a bér van korlátozva?
Negyvenhat orvos jelentkezett arra a pályázatra, amelynek célja, hogy megoldást találjon az évek óta betöltetlen praxisok problémájára -tudta meg a Magyar Nemzet.
Több ezer diák vonult fel szerdán London központjában a felsőoktatási tandíj, a hallgatókat terhelő adósságok és az oktatásra fordított állami kiadások szűkítése ellen tiltakozva.
A Tesk Tanácsadó Kft. ügyvezető igazgatója 2002-ben alapította meg cégét, amely 11 év alatt a nyolcadik legnagyobb árbevételű közvetítő irodává vált. A háromgyerekes apuka fontosnak tartja a HR szakma támogatását és céljaiért a végletekig hajlandó elmenni.
Az egyetemisták több mint kétharmada gondolja azt, hogy az életszínvonala megőrzése érdekében a nyugdíjba vonulás után is dolgoznia kell - idéz egy kutatást a Világgazdaság.
Valamivel több mint 8 ezer korábbi rokkantnyugdíjast sikerült visszaterelni a munkaerőpiacra. Ha a rehabilitációs ellátásra jogosulttá vált 26 és fél ezer főt is hozzáadjuk ehhez a számhoz, akkor is messze van az előirányzott 150 ezertől. A Világgazdaság cikke szerint a cégek a rokkantok foglalkoztatása helyett szívesebben fizetnek büntetőadót.
Jól jön a magyar állampolgárság azoknak az erdélyi magyaroknak, akik Nyugat-Európában, vagy akár az Amerikai Egyesült Államokban vállalnak munkát - derült ki egy migrációs kutatásból, melynek eredményeit kedden ismertették a kolozsvári Kisebbségkutató Intézetben.
Vittorio Colao, a Vodafone Global vezérigazgatója tegnap Barcelonában egy konferencián bejelentette, nyitottak a magyar, az osztrák és az ausztrál leányvállalataik eladására, ha van érdeklődő és hajlandó megadni a Vodafone által kért összeget. Ha nem, akkor tulajdonképpen szívesen maradnak is - írja a Népszabadság.
Mégsem Sztaniszláv András lesz a HVG és a hvg.hu új főszerkesztője, miután a két szerkesztőség nagy arányban elutasította a tulajdonosok által kiválasztott főszerkesztő személyét. A Népszabadság úgy tudja, a tulajdonosok várhatóan tudomásul veszik a döntést.
Nemrégiben a Budapest Business Journal konferenciája a fenti kérdést próbálta több szempontból boncolgatni. Hol a helye a magyar folyamatoknak és irányoknak a globális gazdasági trendekben? A gyors változásokhoz, nemzetközi versenyhez - mely ma már nem csak a régiót jelenti -, hogyan tudnak alkalmazkodni a munkavállalók és a munkáltatók? Miközben az egyik legfontosabb mutató, a termelékenység nem áll túl jól, az oktatásra szánt összegek pedig évek óta csökkennek (2015-re már csak a GDP 3,5 százalékát tervezi a kormányzat az oktatásra fordítani), miközben magasabb hozzáadott értéket, amelyben a legtöbb elemzés a jövőt látja, csak magasabb szintű képzéssel lehet elérni. A szabályozási folyamatok azonban nem igazán ebbe az irányba mutatnak. Mégis van néhány magyar cég, akik meg tudták vetni lábukat a világpiacon. A kulcs, hogy eleve ezt tűzték ki célként.
A dohányipari szereplők elfogadhatatlannak tartják a kormányzat legújabb törvényjavaslatát, amely előzetes szakmai konzultáció nélkül államosítaná a dohánytermékek nagykereskedelmét - közölte a Dohányipari Befektetők Magyarországi Szövetsége (DBMSZ).
Az építőipari dolgozók rezsióradíja után most meghatározták a vagyonvédelmi szolgáltatás minimális összegét is.
A római operaház dolgozóinak munkahelye és az új szezon is megmenekült egy kedden aláírt munkaügyi megállapodás eredményeként, ennek részeként a zenekar és a kórus tagjai lemondtak bérük egy részéről.
A Liga Szakszervezetek a cafeteria adóterheinek emelése, az adótörvények társadalmi egyeztetés nélküli benyújtása ellen, valamint a korkedvezményes nyugdíj védelmében demonstrálnak november 21-én - olvasható közleményükben.
Alkalmazottainak 20 százalékát bocsátja el romániai gyárából a Ford - közölte szerdán az amerikai gépkocsigyártó romániai leányvállalatának szóvivője.
Ausztriában nemcsak a szakszervezet, hanem a boltok üzemeltetői és alkalmazottai is elutasítják a vasárnapi nyitva tartást, amelyet a vásárlók többsége sem támogat, elégséges bevásárlási lehetőségre hivatkozva.
"Ez a tüntetés nem a pedagógusokról szól. Most a tanítványainkért emeljük fel a hangunkat. A szegénységből való kitörés lehetőségét meg kell adnia a köznevelésnek" - fogalmazta meg Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), aki minden érintettet arra buzdít, vegyenek részt a demonstrációjukon.
Az irodai munkát végzők háta az átlagosnál is nagyobb veszélynek van kitéve, hiszen az egész napos ülés következében sokan küszködnek gerincproblémákkal, hátfájdalommal. A gerinc egészségéért sokat tudunk tenni még ülőmunka esetén is, ha megfogadjuk Dr. Major Zoltán reumatológus főorvos tanácsait.
Nyitónapja: 2014. december 1., hétfő 00:00 Zárónapja: 2014. december 2., kedd 00:00 Helyszín: Budapest A résztvevő cégeknek egy 200eFt+áfa értékű online tesztcsomagot adunk! Két napos tanfolyam az access assessment Kft (a Talent Q magyarországi disztribútora) szervezésében.
Előre valószínűsíthető szociális katasztrófát okozhat, és a meglévő szociális válságot biztosan tovább fogja mélyíteni az a miniszterelnök által preferált terv, miszerint az úgynevezett munkanélküli- valamint szociális segélyt a kormány megszünteti és közmunkával váltja fel - áll a Liga Szakszervezetek sajtóközleményében.
Egyéni vállalkozó szeretne adni alkalmazottjának vissza nem térítendő témogatást lakás vásárlásához ebben az évben. 2015-ben felhasználható-e ez az idén adott juttatás és meddig? Egyéni vállalkozó adhat-e saját magának ilyen támogatást?
Dolgozómnak, aki energetikai korszerűsítést szeretne lakásán elvégezni (nyílászáró csere, szigetelés, napkollektor stb.) adható-e ez a cafetéria támogatás?
Mire utal, ha a vezető késik az állásinterjúról, sürgető mozdulatot tesz, kerüli a szemkontaktust, túl egyszerű vagy éppen etikátlan kérdéseket tesz fel, nem tud válaszolni a meghirdetett pozícióval kapcsolatos kérdésekre, rendezetlen az irodája? A LinkedInen megjelent írás szerint arra, hogy a leendő főnökkel gondok lehetnek, és hogy számunkra nem ez az ideális munkahely, csak tudni kell dekódolni ezeket a jeleket. Mennyire állja meg a helyét Heather Huhman karriertanácsadó listája? Egyáltalán lehetnek-e elvárásaik az álláskeresőknek a munkáltató igényeire szabott munkaerőpiacon? A HR Portal Füzér Gábort, az Assessment Systems Hungary vezető tanácsadóját, munkapszichológusát és Fülöp Zsuzsát, a ManpowerGroup Professional Team Leaderét kérdezte.
Magyarországon csaknem kétmillió nő dolgozik, ami 56,5 százalékos foglalkoztatási rátát jelent, azaz több mint 3 százalékkal nőtt ez az érték. Az elmúlt három évben bevezetett kormányzati intézkedéseknek, a munkahelyvédelmi akciótervnek vagy a gyed extrának, köszönhető a kedvező adat, nem a közmunkának - írja a Magyar Nemzet.
A kormány jövő szeptembertől az óvodalátogatáshoz fogja kötni a családi pótlék folyósítását - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára az M1 Ma reggel című műsorában.
A Holcim eladja magyarországi érdekeltségét, az adásvételre kényszerűségből kerülhet sor, mivel egy tavaszi fúziót követően a svájci cég Európa több régiójában is erőfölényes helyzetbe került - írja a Napi Gazdaság.
A HR-eseknek egyre több generáció eltérő igényeit kell ellátniuk a vállalatoknál. Ráadásul a munkavállalók többsége nem bízik a cégvezetésben, mert szerintük nem képesek a változásokat megfelelően kezelni - derül ki egy globális felmérésből, melyet portálunk is megkapott.